2010. január 25., hétfő

Rendszerváltás a neten

Tavaly - természetesen az évforduló kapcsán - számos rendezvény, szemtanúk beszámolói idézték meg a rendszerváltást. Most két, a maga nemében egyedülálló próbálkozást mutatunk be.
A Huszonévesek a mi oldalunkról közelít. Mire emlékszünk a nagy betűs fordulatról, a rendszerváltásról, ha még csak 5 évesek voltunk akkor? A MoME Vizális Kommunikáció Tanszéke egyetemistákkal készített interjúkon keresztül igyekszik megidézni azt a történelmi környezetet, amely akkoriban csak háttérként szolgált a homokozólapáthoz. Másrészben számos - már jól ismert, de itt egy helyben összegyűjtött - videót és képet is lehet nézegetni (pl. pártreklámokat vagy a Sziget tavalyi résztvevőivel készített interjúkat), a képes naptárral pedig napról napra követhetővé válnak 1989 eseményei. Utóbbi célt szolgálja, s természetesen nagyobbat is markol az MTI kezdeményezése. A Magyar Távirati Iroda a tavalyi év elejétől napról napra nyitotta/nyitja meg 20 évvel ezelőtti teljes hírarchívumát és a híreket változtatás nélkül, gazdag képanyaggal, valamint a Kossuth Rádió, BBC és a Szabad Európa Rádió korabeli hangfelvételeivel kiegészítve közli.


Kedvcsináló:


2010. január 20., szerda

Film: A harmadik ember

A Pécsi Kulturális Központ ismét filmvetítéssel köti egybe történelmi korszakidézését - az IDŐGÉP-IDŐKÉP sorozatban. A történelem a filmvásznon ezúttal


A harmadik ember

(1949, rendező: Carol Reed, szereplők: Joseph Cotten, Orson Welles, Alida Valli)
című film.


A film ismertetője magyarul a pécsikult oldalán, angolul az imdb-n.
A történelmi hátteret dr. Hahner Péter, történész, a PTE TTI tanszékvezető egyetemi docense mutatja be.


Helyszín: Dominikánus Ház
Időpont: 2010. február 9. (kedd), 18:30
Belépő: 400 Ft
Szervező: pécsikult

Másolta-e Gömbös Hitlert és/vagy Mussolinit?

A MÚLTIDŐben sorozat következő előadására, 2010. január 25-én (hétfőn), 18 órakor kerül sor. Dr. Vonyó József, tanszékvezető-helyettes, egyetemi docens (PTE TTI Modernkori Történeti Tanszék) tart előadást 


Másolta-e Gömbös Hitlert és/vagy Mussolinit?
címmel

Helyszín: Dominikánus Ház, (Pécs, Színház tér 2.)
Belépő: 300 Ft

A szervező a pécsikult, részletes program itt.

2010. január 6., szerda

Figyelem! Eladó könyvek!

Főleg történelem és angol szakosok figyelmébe ajánljuk az alábbi könyveket, érdeklődni a megadott e-mail címen lehet.

Új, kiváló, állapotban: 

Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története. Osiris, 2006. (4.400 Ft)
Chadwick, Owen: A korai egyház. Osiris, 2003. (1.950 Ft)
Chadwick, Owen: A reformáció. Osiris, 2003.  (2.000 Ft)
Desgraves, Louis: Montesquieu. Osiris, 2003.  (2.800 Ft)
De Vries, S. P.: Zsidó rítusok és jelképek. Talentum, 2000. (1.300 Ft)
Duby, George: A katedrálisok kora. Művészet és társadalom,  980-1420. Corvina, 1998. (1.000 Ft)
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története. Osiris, 2006. (1068 p) (5.800 Ft)
Epictetus: The Handbook (The Encheiridion). Indianapolis: Hackett Publishing Co., 1992.  (800 Ft)
Font-Krausz-Niederhauser-Szvák : Oroszország története.Pannonica, 2001. (3.000 Ft)
Foster, Lynn V.: Mexikó története. Pannonica, 1999. (1.500 Ft)
Hahner Péter (szerk.): A francia forradalom dokumentumai. Osiris, 1999.  (1.800 Ft)
Hauptman L., M. (ed.): A Narrative of the Life of Mrs. Mary Jemison. Syracuse:  Syracuse University Press, 1990.  George Abrams előszavával (1.500 Ft)
Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor. I-II. Osiris, 2004. (3.800 Ft)
Mezey Barna (szerk.): Jogi kultúrák, processzusok, rituálék és szimbólumok. Bp.: Gondolat, 2006. (3.200 Ft)
Niederhauser Emil: Talleyrand – Metternich. Szekszárd: Pannonica, 2004. (1.500 Ft)
Sontag, Susan (ed.): A Barthes Reader. New York: Hill and Wang, 1996.  (5.000) Ft

Használt, de jó állapotú:

Greenbaum - Quirk: A Student’s Grammar of the English Language. Harlow: Longman, 1999. (2.500 Ft)
Thomson: Angol-magyar közepes szótár (700 Ft)
Földi Pál: A világtörténelem nagy csatái (500 Ft)

Érdeklődni: lolkabolka7@hotmail.com

2009. december 7., hétfő

Karácsony Pécsett

Lassacskán kifogyunk a szakmai programokból, így a konferenciajáró hallgatóság lazíthat, a többiek pedig készülhetnek a vizsgaidőszakra. Ha két vizsga közt/előtt/után mégis lazítani támad kedvetek, íme néhány karácsonyi (vagy nem) program, mely megmozgathat benneteket (a Mikulás bábszínháztól és mézeskalácssütéstől eltekintünk). A Történészcéh közbenjárt a havazás érdekében is, büszkén elmondhatjuk, hogy némi eredményt elértünk: a blogon már havazik, remélhetőleg lassan élőben is.

Boros programok a Pécsi Kulturális Központ rendezésében 
2009. december 11-én, 18 órakor a Dominikánus Házban bemutatkozik a villányi Sauska Pincészet. Belépő 800 Ft. Egy nappal később, ugyanott kerül megrendezésre egy másik borbemutató is. 2009. december 12-én, 18 órakor a Pannonhalmi Apátsági Pincészet is bemutatja borait. Belépő 800 Ft. A bemutatandó borok listái és további információ: Sauska Pincészet, Pannonhalmi Apátsági Pincészet. A programot - ahogy már sok minden mást is - a pécsikult oldalán találtuk.

Pécsi Advent - december 4-20.
Hagyományos karácsonyi koncertek, hangversenyek, előadások és a forraltbor-illatú kézművesvásár a Szent István téren. A Pécsi Advent rendezvénysorozat hivatalos honlapja itt.


A képeket a Pécsi Advent és az Irány Magyarország oldalain találtuk.

2009. november 30., hétfő

Konferencia Kristó Gyula születésének 70. évfordulóján

A Pécsi Tudományegyetem BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék és az MTA Pécsi Területi Bizottság Egyháztörténeti- és Kelet-EurópaTörténeti Munkabizottságai konferenciát rendeznek


KRISTÓ GYULA
a PTE díszdoktora emlékére születésének 70. évfordulóján
2009. december 4-5-én.
Helyszín: MTA PAB Székház konferenciaterme (7624 Pécs, Jurisics Miklós u. 44.)

A részletes program megtekinthető itt



2009. november 24., kedd

Államifjúságok és a német népcsoportok ifjúsági szervezetei Délkelet-Közép-Európában

A PTE BTK Történettudományi Intézet Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék 2009. december 4-5-én nemzetközi konferenciát rendez "Államifjúságok és a német népcsoportok ifjúsági szervezetei Délkelet-Közép-Európában" címmel. A konferencia nyelve német és angol.
 
A konferencia programja megtekinthető itt.

2009. november 21., szombat

Musica Sacra - Egyház(megye)i zenekultúra a Püspöki Könyvtárban

"Musica Sacra - Egyház(megye)i zenekultúra a Püspöki Könyvtárban" című kiállítás megnyitója 2009. november 25-én (szerdán) 10 órakor.


A kiállítást megnyitja: MAYER MIHÁLY megyéspüspök, JOBBÁGY VALÉR DLA, Liszt-díjas karnagy
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár Klimo Könyvtár (Pécs, Szepesy Ignác utca 1-3.)

A kiállítás időtartama: 2009. november 25. - 2010. március 31.

p.

Együttműködés és/vagy versengés

Nemzetközi tudományos konferencia december 3-4-én a Dominikánus Házban.

Program:

december 3.
11.00 Nyitóelőadások: dr. Buda Béla pszichiáter, egyetemi tanár; dr. Ormos Mária, történész, akadémikus és dr. Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár
15.00 - 16.00 Az együttműködés és versengés evolúciós alapjai - interaktív kerekasztal-versengés
17.00 - 18.30 Versengő férfiak, versengő nők - interaktív kerekasztal-beszélgetés

december 4.
10.00 - 11.30 Konszenzus és konfliktus a mai magyar társadalomban - interaktív kerekasztal-beszélgetés
12.00 - 13.30 Globalizáció: lehetőségek és kihívások - interaktív kerekasztal-beszélgetés
15.00 - 16.30 Nemzetközi együttműködés a két világháború között - interaktív kerekasztal-beszélgetés

Szervező: Rab Virág, egyetemi adjunktus PTE TTI Modernkori Történeti Tanszék
A konferencia minden érdeklődő számára nyitott. 
A részletes program megtekinthető itt.


p.

A mások élete - 2009.12.08 18:30 Dominikánus Ház

IDŐGÉP-IDŐKÉP
Történelem a filmvásznon – filmvetítéssel egybekötött történelmi korszakidézés

A mások élete

Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck
Szereplők: Ulrich Mühe, Sebastian Koch, Martina Gedeck
(Das Leben der Anderen, színes feliratos német dráma, 2006, 137')

Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon hű Wiesler a mások életét figyelve hamarosan ráébred saját életének kisszerűségére.
A mások élete
A történelmi hátteret dr. Hahner Péter történész, a PTE tanszékvezető egyetemi docense mutatja be.

Belépő
400 Ft
A rendezvényt a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.
A programsorozat további eseményei
Időgép-Időkép: Történelem a filmvásznon

Ügynökvadászat és/vagy múltfeltárás? 2009.12.09 18:00 Dominikánus Ház

Olyan történetekről lesz szó az előadásban, mint amilyet Karinthy Frigyes írt le Jézus keresztre feszíttetésének előzményeiről: midőn Pilátus a tömeghez fordult vala, s kérdé, kit engedjenek szabadon a „három lator" közül, egyenként – állítólag – mindenki a „názáreti" nevét kiáltá, de a nagy hangzavarban – és együttesen – az mégis Barabbasnak hallatszott...
Esetünkben is mindenki a múltfeltárás elkötelezett legátusaként nyújtja be kutatási kérelmét a levéltári forrásokat megismeremdő, mígnem a kutatás hozadéka gyakorta mégiscsak ügynökvadászattá transzformálódik.
Előadó
Dr. Gyarmati György egyetemi docens
(PTE BTK Modernkori Történeti Tanszék)


Belépő
300 Ft
A rendezvényt a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.
A programsorozat további eseményei
MÚLTIDŐben Történelmi Előadássorozat


2009. november 14., szombat

MÚLTIDŐben Történelmi Előadássorozat - dr. Sashalmi Endre

2009. november 17-én 18 órakor a Dominikánus Házban dr. Sashalmi Endre, PTE TTI tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens

A cári hatalom képi ábrázolása
címmel tart előadást.

Részletes leírása itt olvasható.

A program szervezője a Pécsi Kulturális Központ, a rendezvényt a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.
Belépő: 300 Ft

p.

2009. november 6., péntek

Töris buli, 2009.11.10

2009.11.10-én töris buli lesz a Szenesben.
Belépő:
Töriseknek: 300HUF
Külsősöknek: 500HUF
Italakció: 1et fizet 2ör kap: 21:00-23:00 whiskey-cola 400Ft
Zene: Melone vs. pultoscsajok
Kapunyitás: 21:00

2009. november 2., hétfő

Kálvin - magyarság - Európa


Kálvin - magyarság - Európa 
című nemzetközi multidiszciplináris konferencia
Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában (Széchenyi tér 7-8.)
Időpont: november 6-7.

Program:
2009. november. 6
12:00 – 12:30 Köszöntők: Dr. Gábriel Róbert rektor, Dr. Tóth József rektor emeritus,
Dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
12:30-13:00 Dr. Szabó István (püspök, Dunamelléki Református Egyházkerület): A mi Kálvinunk
13:00-13:30 Dr. Soós Kálmán (rektor, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola): Az 1552. évi beregszászi zsinattól a kárpátaljai magyarságig
13:30-14:00 Dr. Kósa László (egyetemi tanár, akadémikus, ELTE BTK): Magyar református „emlékezet helyei”
14:00-14:30 Dr. Tőkéczki László (főgondnok, Dunamelléki Református Egyházkerület, egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE BTK): Kálvin teológiájának politikai hatása Magyarországon és Európában
14:30-15:00 Dr. Szilágyi Györgyi (egyetemi tanár rektorhelyettes, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad): A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szerepe a romániai magyar nyelvű felsőoktatás helyzetének előmozdításában
15:00-15:30 Hozzászólások és vita

15:30 – 16:00 Kávészünet

16:00-16:30 Dr. Lábadi Károly (egyetemi docens, Szent István Egyetem): A kálvinizmus és a megmaradás összefüggései a Drávaszögben
16:30-17:00 Dr. Kovács I. Gábor (tanszékvezető egyetemi docens, ELTE TáTK): Reformátusok a magyarországi népszámlálásokban (Különös tekintettel a 2001. évi adatokra)
17:00-17:30 Peterdi Dániel (esperes, főjegyző, Dunamelléki Református Egyházkerület: Kálvin Baranyában
17:30-18:00 Németh Pál (református lelkész, Budapest – Pestszentlőrinc): Kálvinista identitás egykor és ma
18:00-18:30 Dr. Pap Norbert (habil. tanszékvezető egyetemi docens PTE TTK): Reformátusság - Területfejlesztés
18:30 - Hozzászólások és vita

Szervezők:
A Pécsi Tudományegyetem, a Baranyai Református Egyházmegye,
a Baranya Megyei Önkormányzat és a PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégiuma