2009. december 7., hétfő

Karácsony Pécsett

Lassacskán kifogyunk a szakmai programokból, így a konferenciajáró hallgatóság lazíthat, a többiek pedig készülhetnek a vizsgaidőszakra. Ha két vizsga közt/előtt/után mégis lazítani támad kedvetek, íme néhány karácsonyi (vagy nem) program, mely megmozgathat benneteket (a Mikulás bábszínháztól és mézeskalácssütéstől eltekintünk). A Történészcéh közbenjárt a havazás érdekében is, büszkén elmondhatjuk, hogy némi eredményt elértünk: a blogon már havazik, remélhetőleg lassan élőben is.

Boros programok a Pécsi Kulturális Központ rendezésében 
2009. december 11-én, 18 órakor a Dominikánus Házban bemutatkozik a villányi Sauska Pincészet. Belépő 800 Ft. Egy nappal később, ugyanott kerül megrendezésre egy másik borbemutató is. 2009. december 12-én, 18 órakor a Pannonhalmi Apátsági Pincészet is bemutatja borait. Belépő 800 Ft. A bemutatandó borok listái és további információ: Sauska Pincészet, Pannonhalmi Apátsági Pincészet. A programot - ahogy már sok minden mást is - a pécsikult oldalán találtuk.

Pécsi Advent - december 4-20.
Hagyományos karácsonyi koncertek, hangversenyek, előadások és a forraltbor-illatú kézművesvásár a Szent István téren. A Pécsi Advent rendezvénysorozat hivatalos honlapja itt.


A képeket a Pécsi Advent és az Irány Magyarország oldalain találtuk.

2009. november 30., hétfő

Konferencia Kristó Gyula születésének 70. évfordulóján

A Pécsi Tudományegyetem BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék és az MTA Pécsi Területi Bizottság Egyháztörténeti- és Kelet-EurópaTörténeti Munkabizottságai konferenciát rendeznek


KRISTÓ GYULA
a PTE díszdoktora emlékére születésének 70. évfordulóján
2009. december 4-5-én.
Helyszín: MTA PAB Székház konferenciaterme (7624 Pécs, Jurisics Miklós u. 44.)

A részletes program megtekinthető itt



2009. november 24., kedd

Államifjúságok és a német népcsoportok ifjúsági szervezetei Délkelet-Közép-Európában

A PTE BTK Történettudományi Intézet Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék 2009. december 4-5-én nemzetközi konferenciát rendez "Államifjúságok és a német népcsoportok ifjúsági szervezetei Délkelet-Közép-Európában" címmel. A konferencia nyelve német és angol.
 
A konferencia programja megtekinthető itt.

2009. november 21., szombat

Musica Sacra - Egyház(megye)i zenekultúra a Püspöki Könyvtárban

"Musica Sacra - Egyház(megye)i zenekultúra a Püspöki Könyvtárban" című kiállítás megnyitója 2009. november 25-én (szerdán) 10 órakor.


A kiállítást megnyitja: MAYER MIHÁLY megyéspüspök, JOBBÁGY VALÉR DLA, Liszt-díjas karnagy
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár Klimo Könyvtár (Pécs, Szepesy Ignác utca 1-3.)

A kiállítás időtartama: 2009. november 25. - 2010. március 31.

p.

Együttműködés és/vagy versengés

Nemzetközi tudományos konferencia december 3-4-én a Dominikánus Házban.

Program:

december 3.
11.00 Nyitóelőadások: dr. Buda Béla pszichiáter, egyetemi tanár; dr. Ormos Mária, történész, akadémikus és dr. Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár
15.00 - 16.00 Az együttműködés és versengés evolúciós alapjai - interaktív kerekasztal-versengés
17.00 - 18.30 Versengő férfiak, versengő nők - interaktív kerekasztal-beszélgetés

december 4.
10.00 - 11.30 Konszenzus és konfliktus a mai magyar társadalomban - interaktív kerekasztal-beszélgetés
12.00 - 13.30 Globalizáció: lehetőségek és kihívások - interaktív kerekasztal-beszélgetés
15.00 - 16.30 Nemzetközi együttműködés a két világháború között - interaktív kerekasztal-beszélgetés

Szervező: Rab Virág, egyetemi adjunktus PTE TTI Modernkori Történeti Tanszék
A konferencia minden érdeklődő számára nyitott. 
A részletes program megtekinthető itt.


p.

A mások élete - 2009.12.08 18:30 Dominikánus Ház

IDŐGÉP-IDŐKÉP
Történelem a filmvásznon – filmvetítéssel egybekötött történelmi korszakidézés

A mások élete

Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck
Szereplők: Ulrich Mühe, Sebastian Koch, Martina Gedeck
(Das Leben der Anderen, színes feliratos német dráma, 2006, 137')

Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon hű Wiesler a mások életét figyelve hamarosan ráébred saját életének kisszerűségére.
A mások élete
A történelmi hátteret dr. Hahner Péter történész, a PTE tanszékvezető egyetemi docense mutatja be.

Belépő
400 Ft
A rendezvényt a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.
A programsorozat további eseményei
Időgép-Időkép: Történelem a filmvásznon

Ügynökvadászat és/vagy múltfeltárás? 2009.12.09 18:00 Dominikánus Ház

Olyan történetekről lesz szó az előadásban, mint amilyet Karinthy Frigyes írt le Jézus keresztre feszíttetésének előzményeiről: midőn Pilátus a tömeghez fordult vala, s kérdé, kit engedjenek szabadon a „három lator" közül, egyenként – állítólag – mindenki a „názáreti" nevét kiáltá, de a nagy hangzavarban – és együttesen – az mégis Barabbasnak hallatszott...
Esetünkben is mindenki a múltfeltárás elkötelezett legátusaként nyújtja be kutatási kérelmét a levéltári forrásokat megismeremdő, mígnem a kutatás hozadéka gyakorta mégiscsak ügynökvadászattá transzformálódik.
Előadó
Dr. Gyarmati György egyetemi docens
(PTE BTK Modernkori Történeti Tanszék)


Belépő
300 Ft
A rendezvényt a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.
A programsorozat további eseményei
MÚLTIDŐben Történelmi Előadássorozat


2009. november 14., szombat

MÚLTIDŐben Történelmi Előadássorozat - dr. Sashalmi Endre

2009. november 17-én 18 órakor a Dominikánus Házban dr. Sashalmi Endre, PTE TTI tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens

A cári hatalom képi ábrázolása
címmel tart előadást.

Részletes leírása itt olvasható.

A program szervezője a Pécsi Kulturális Központ, a rendezvényt a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.
Belépő: 300 Ft

p.

2009. november 6., péntek

Töris buli, 2009.11.10

2009.11.10-én töris buli lesz a Szenesben.
Belépő:
Töriseknek: 300HUF
Külsősöknek: 500HUF
Italakció: 1et fizet 2ör kap: 21:00-23:00 whiskey-cola 400Ft
Zene: Melone vs. pultoscsajok
Kapunyitás: 21:00

2009. november 2., hétfő

Kálvin - magyarság - Európa


Kálvin - magyarság - Európa 
című nemzetközi multidiszciplináris konferencia
Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában (Széchenyi tér 7-8.)
Időpont: november 6-7.

Program:
2009. november. 6
12:00 – 12:30 Köszöntők: Dr. Gábriel Róbert rektor, Dr. Tóth József rektor emeritus,
Dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
12:30-13:00 Dr. Szabó István (püspök, Dunamelléki Református Egyházkerület): A mi Kálvinunk
13:00-13:30 Dr. Soós Kálmán (rektor, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola): Az 1552. évi beregszászi zsinattól a kárpátaljai magyarságig
13:30-14:00 Dr. Kósa László (egyetemi tanár, akadémikus, ELTE BTK): Magyar református „emlékezet helyei”
14:00-14:30 Dr. Tőkéczki László (főgondnok, Dunamelléki Református Egyházkerület, egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE BTK): Kálvin teológiájának politikai hatása Magyarországon és Európában
14:30-15:00 Dr. Szilágyi Györgyi (egyetemi tanár rektorhelyettes, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad): A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szerepe a romániai magyar nyelvű felsőoktatás helyzetének előmozdításában
15:00-15:30 Hozzászólások és vita

15:30 – 16:00 Kávészünet

16:00-16:30 Dr. Lábadi Károly (egyetemi docens, Szent István Egyetem): A kálvinizmus és a megmaradás összefüggései a Drávaszögben
16:30-17:00 Dr. Kovács I. Gábor (tanszékvezető egyetemi docens, ELTE TáTK): Reformátusok a magyarországi népszámlálásokban (Különös tekintettel a 2001. évi adatokra)
17:00-17:30 Peterdi Dániel (esperes, főjegyző, Dunamelléki Református Egyházkerület: Kálvin Baranyában
17:30-18:00 Németh Pál (református lelkész, Budapest – Pestszentlőrinc): Kálvinista identitás egykor és ma
18:00-18:30 Dr. Pap Norbert (habil. tanszékvezető egyetemi docens PTE TTK): Reformátusság - Területfejlesztés
18:30 - Hozzászólások és vita

Szervezők:
A Pécsi Tudományegyetem, a Baranyai Református Egyházmegye,
a Baranya Megyei Önkormányzat és a PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégiuma

2009. október 28., szerda

Teaház


A következő teaházunk november 5-én, 18 órakor a Rókus 117-es termében. Vendég: Sashalmi Endre.


Mindenkit szeretettel várunk!


p.

2009. október 27., kedd

In memoriam Vargyas Péter



 Grüll Tibor: Vargyas Péter halálára - nekrológ helyett

Történelmi Arcélek II. Dél-Amerika

A Történelmi Arcélek előadássorozat következő előadásai 2009. november 3-án, kedden, 18 órától a Rókus utcai épület 204. termében lesznek.
Téma: Dél-Amerika


Előadások:
Antonio Domingo Lilón: Che Guevara és Fidel Castro - a forradalmárok és harcostársak
Deák Máté: Salvador Allende -  forradalom helyett a "békés út"

Az előadássorozat plakátja megtekinthető itt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

p.

2009. október 24., szombat

Nemzetközi tudományos konferencia és hallgatói fórum

Afganisztán 1979-89-99-2009

címmel az afganisztáni események többszörös jubileuma alkalmából nemzetközi konferenciára és hallgatói fórumra kerül sor meghívott rangos előadók, katonatisztek, biztonságpolitikai szakértők, veteránok részvételével.
Helyszín: PTE BTK Vargha Damján konferenciaterem (Pécs, Ijfúság u. 6.)
Időpont: 2009. október 28.
Részletes program megtekinthető itt.

A tudományos konferencia és hallgatói fórum célja, hogy az afganisztáni háborúk eseményeit, valamint összefüggéseit közelebbről is megvizsgálja és a hallgatóság elé tárja. A négyéves évforduló lehetőséget ad arra, hogy párhuzamosan vizsgáljuk az események szovjet-orosz, észak-atlanti és magyar vonatkozásait. Az elmúlt harminc év átláthatóbbá teszi a múlt eseményeit és jelen ismereteivel együtt megfontolásokat tartalmazhat a jövőre. A párhuzamosan zajló kísérő programok során bemutatásra kerülnek az afgán hétköznapok és a magyar misszió tárgyi emlékei, valamint információs és toborzó pont segíti a rendezvényre látogatókat. 

A rendezvény az érdeklődőket autentikus afgán ételekből készült ebéddel várja. A zárszót követően pedig borkóstoló várja a vendégeket és a rendezvény iránt érdeklődőket.

A konferencia hivatalos programja a már hirdetett Ormos-Romsics-Kolontári hármas könyvbemutató kezdési időpontja előtt (16.30) véget ér.

p.

2009. október 21., szerda

Konferencia

Rendszerek - váltások

Időpont: 2009. november 13-14.
Helyszín: PTE Történettudományi Intézete, Pécs, Rókus u. 2., 207. előadó

Program:
2009. november 13. (péntek) 14 órától
Elnököl: Pók Attila, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára

14.00-14.10 Megnyitó: Fischer Ferenc, dékán (PTE BTK)
14.10-14.50 Vonyó József, egyetemi docens (PTE TTI): Másolta-e Gömbös Hitlert és/vagy Mussolinit? 
14.50-15.30 Borhi László, tud. munkatárs (MTA TTI): A nagyhatalmak és a kelet-európai rendszerváltás 1989-ben
15.30-16.10 Gyarmati György, főigazgató (ABTL): Határnyitások és a magyar állambiztonság

16.10-16.30 Szünet

16.30-17.10 Tóth Imre, igazgató (Soproni Múzeum): A vasfüggöny lebontása német diplomáciai iratok tükrében
17.10-17.50 Hanák Gábor, címzetes igazgató (OSZK Történeti Interjúk Tára): Határnyitás (dokumentumfilm)
18.00 "Wir sind das Volk" Két ország - egy nemzet. Könyvkiállítás a PTE Társadalomtudományi Könyvtárában


2009. november 14. (szombat)
Elnököl: Orosz István, akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat elnöke

09.00-09.40 Slachta Krisztina, egyetemi tanársegéd (PTE TTI): Német-német kapcsolatok a Balatonnál
09.40-10.20 Fodor István, főigazgató (Magyar Nemzeti Múzeum): A magyar őstörténet vitatott kérdései

10.20-10.40 Szünet

10.20-11.40 Ormos Mária, akadémikus (PTE TTI): Az 1929-1933-as válság és az európai szélsőjobboldali mozgalmak
11.20-12.00 Pók Attila, igazgatóhelyettes (MTA TTI): Bűnbakképzés a 20. századi történetírásban
12.00 Zárszó

Szervezők:
Magyar Történelmi Társulat
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
Történészcéh Egyesület

p.

2009. október 20., kedd

Könyvbemutató

A Napvilág Kiadó, az Osiris Kiadó, a PTE BTK Történettudományi Intézete Modernkori Történeti Tanszéke, a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja és a Történészcéh Egyesület közös

Könyvbemutatója

Helye: PTE BTK Történettudományi Intézet, Pécs, Ró 207.
Időpont: 2009. október 28. (szerda) 16.30

A bemutató során lehetőség nyílik a kötetek kedvezményes áron történő megvásárlására. A bemutatót követően a szerzők dedikálják könyveiket.

Program:


Romsics Ignác (szerk.): A magyar jobboldali hagyomány, 1900-1948. Osiris Kiadó, Budapest, 2009.
Bemutatja: Takáts József, egyetemi adjunktus, PTE BTK

Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20-21. században. Napvilág Kiadó, Budapest, 2009.
Bemutatja: Gyarmati György, az ABTL főigazgatója, egyetemi docens, PTE BTK Történettudományi Intézet

Kolontári Attila: Magyar-szovjet diplomáciai, politikai kapcsolatok 1920-1941. Napvilág Kiadó, Budapest, 2009.
Bemutatja: Seres Attila, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa

p.

2009. október 16., péntek

Konferencia

A poltavai csata jelentősége az orosz és a svéd történelemben
Tudományos konferencia a poltavai csata 300. évfordulója alkalmából


Időpont: 2009. november 10. (kedd), 10 óra
Helyszín: Pécs, PAB székház

Előadók
Dr. Filipov Szergej (ELTE BTK): A poltavai csata az orosz történeti tudatban: múlt és jelen

Dr. Gőzsy Zoltán (PTE BTK): Voltaire "XII. Károly" című életművének recepciója

Miszler Tamás (PTE BTK): XII. Károly életútja

Dr. Nagy Gábor (ME BTK): A Svéd Királyság XII. Károly korában

Dr. Sashalmi Endre (PTE BTK): Azov után, Poltava előtt - a hatalom új ikonográfiája Nagy Péter idején

Dr. Szvák Gyula (ELTE BTK): I. Péter, a szupersztár

Dr. Varga Beáta (SZTE BTK): A poltavai csata jelentősége az ukrán történelemben

p.

2009. október 12., hétfő

Őrségi kirándulás, 2009. október 10-11.



Az őrségi kirándulás általam készített képei megtekinthetők ezen a linken. Ha elkülditek saját képeiteket az ismert címekre, az albumot bővítem.

Bendarzsevszkij Anton beszámolóját és az első nap képeit megtekinthetitek itt. (Hasznos segítség, ha már elfelejtettétek merre is jártunk:)
p.

2009. október 8., csütörtök

Fontos

Még nincs meg a diplomádhoz szükséges nyelvvizsga, vagy éppen arra készülsz? Ezt tartsd szem előtt, mert nem mindegy mennyibe kerül.

p.
Kiállítás és filmvetítés

"Wir sind das Volk"
Kér ország - egy nemzet
Könyvkiállítás a PTE Társadalomtudományi Szakkönyvtárban
(Pécs, Rókus u. 2.)
A kiállítást dr. Vitári Zsolt nyitja meg 2009. október 12-én, hétfőn 17 órakor.
A Történészcéh Egyesület és a PTE Társadalomtudományi Szakkönyvtára könyvkiállítást rendez a német rendszerváltás és a berlini fal leomlásának 20. évfordulójára.
A megnyitó után a "Wir sind das Volk" című német filmet vetítjük, eredeti nyelven, angol felirattal.
A kiállítás 2009. november 15-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg.

p.
Könyvbemutató

A Pécsi Hittudományi Főiskola és a Pécs Története Alapítvány meghívja Önt

Varga Szabolcs: Irem kertje
Pécs története a hódoltság korában (1526-1686)


című könyv bemutatójára.

Időpont: 2009. október 16. (péntek), 15 óra
Helyszín: Pécsi Hittudományi Főiskola díszterme (Pécs, Papnövelde u. 1-3.)

A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget: Sudár Balázs, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa.
p.
Előadás

Romsics Ignác történész, akadémikus A sokarcú 20. század címmel tart előadást 2009. október 9-én (pénteken) 18 órakor a pécsi Művészetek és Irodalom Háza nagytermében (Pécs, Széchenyi tér 8.)

Az előadó az elmúlt évszázad magyar és világtörténelmének főbb jelenségeit és tendenciáit foglalja össze. A program házigazdája a Rubicon történelmi folyóirat szerkesztősége. A szervezők kérik, hogy mindenki időben érkezzen, mert az előadás pontosan kezdődik.

A rendezvényt kedvezményes könyv- és folyóiratvásár egészíti ki: 25-50 %-os kedvezménnyel lehet megvásárolni Romsics Ignác könyveit és a Rubicon korábbi példányait.
p.

2009. szeptember 30., szerda

Előadássorozat


A Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport (MOSZT), a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-dunántúli Tagozata és a Politológus Hallgatók Országos Egyesülete szeretettel meghívja Önt a "Hadtörténeti esték..." c. előadássorozat 2009/2010 első szemeszterének rendezvényeire.


Program:

Szeptember 29. Dr. Kolontári Attila: Adalékok az 1979-es afganisztáni szovjet intervenció nemzetközi és belpolitikai összefüggéseihe

Október 14. Bihary Gyula : A szovjet légierő az afganisztáni háború idején.

November 11. Dr. Bebesi György: Az iszlám fundamentalisták: mudzsahedinek és tálibok.

November 25. Lengyel Gábor: A szovjet birodalmiság utolsó időszaka. A szovjet csapatok kivonulása Afganisztánból, 1989.


Előadássorozat helyszíne: Pécsi Tudományegyetem - Történettudományi Intézet, Pécs, Rókus u. 2. II. em. 204. Előadások kezdete: 18.00

p.

Konferencia

A Pécsi Püspöki Joglyceum emlékezete 1833-1923
c. konferencia

Időpont: 2009. október 16. (péntek)
Helyszín: Halasy-Nagy József Aula, Pécs, Rákóczi u. 80. 2. emelet (PTE ÁJK épülete)

A konferencia meghívója, s részletes programja elérhető itt.

p.

2009. szeptember 9., szerda

Kiállítás

"A Pécsi Püspöki Könyvtár ritkaságai és kódexei"

Megnyitó időpontja: 2009. szeptember 15. (kedd) 10 h. A kiállítást megnyitja: Mayer Mihály megyéspüspök és Dr. Gábriel Róbert rektor.
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár - Klimo Könyvtár - Pécs, Szepesy Ignác utca 3.

A kiállítás 2009. október 31-ig tekinthető meg.

p.
Program

Előadások Pécs történetéből
2009

Egyház, kultúra, gazdaság,társadalom
Fejezetek Pécs történetéből

címmel konferenciát rendez a Pécs Története Alapítvány.
Időpont: 2009. szeptember 24. 9. óra
Helyszín: Pécsi Kulturális Központ előadóterme (Pécs, Színház tér 2. I. emelet)

A részletes program megtekinthető ezen a linken.

p.

2009. szeptember 8., kedd

Program

A vallás és a város.
Összművészeti rendezvénysorozat a Pécsi Egyházmegye milleniumának tiszteletére.

A rendezvény célja, hogy átfogó képet nyújtson Pécs város és az egyházmegye vallás- és egyháztörténetéről. A rendezvény része egy országos tudományos konferencia "Pécs az egyháztörténet tükrében" címmel. A konferencia interdiszciplináris jellegű: a történettudomány mellett szerepelnek a szociológia és a néprajz szempontjai is. A konferenciát sokféle kísérőprogram egészíti ki: kerekasztal-beszélgetés, irodalmi és zenei programok, ismeretterjesztő tárlatvezetések.
A konferencia helyszíne: Pécs, Művészetek és Irodalom Háza, kisterem
A konferencia időpontja: szeptember 14-15.

A konferencia részletes programja megtekinthető itt, a rendezvény további programjairól pedig itt olvashatsz.

p.

2009. szeptember 7., hétfő

Program

A PTE-BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép Európában Alapítványi Tanszék és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
"Magyarországi németek története a 19. században"
címmel nemzetközi konferenciát szervez 2009. szeptember 18-19-én a Koch Valéria Iskolaközpont Kollégiumában (Pécs, Mikes Kelemen u. 13., a gimnázium épülete mellett).
A részletes program elérhető ezen a linken.
P.

2009. június 9., kedd

Felsőoktatás ma!

Sziasztok!

Itt egy írás a Bologna rendszerről, az Origo-n jelent meg Wirth Zsuzsanna írása:

http://www.origo.hu/itthon/20090603-tasz-oknyomozo-program-a-bologna-rendszer-hatasa-a-felsooktatasra.html

TCE

2009. április 25., szombat

Rendszerváltó Esték - vendég: Dr. Kéri László

2009. április 28-án (kedd) 18 órakor a PTE BTK Történettudományi Intézetében megrendezésre kerül a "Rendszerváltó esték" keretében Dr. Kéri László: "Rendszerváltás 20 év távlatában avagy hogyan lát(tat)juk ma?" c. előadása.

2009. április 23., csütörtök

„Rendszerváltó esték”

PTE BTK Történettudományi Intézet, Pécs, Rókus u. 2. ó316-os terem
2009. április 28. (kedd) 18 óra
vendég: Dr. Kéri László, MTA
„Rendszerváltás 20 év távlatában, avagy hogyan lát(tat)juk ma?"

p.

2009. március 31., kedd

Program

A Pécsi Hittudományi Főiskola keretei között működő Pécsi Egyháztörténeti Intézet konferenciát szervez Katolikus reorganizáció és barokk megújulás 1700-1740 között címmel.
A konferencia ideje. 2009. ápr. 2-3, helye: Pécsi Hittudományi Főiskola, Pécs, Papnövelde u. 1-3.

Részletes program:
http://www.pphf.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=50&Itemid=69

p.

Képek, képek, képek

Tarpál Laci képei a szlovákiai tanulmányi kirándulásról, a BTK-TTK Kari játékokról és a szakestről elérhetők itt:
http://picasaweb.google.com/laci.tarpal

p.

2009. március 12., csütörtök

Programajánló

A PTE BTK Történettudományi Intézet
Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék

Tisztelettel meghívja Önt

Dr. Gerhard Baumgartner (Österreichische Historische Kommission Wien)

A nemzetiségek keletkezése Nyugat-Magyarország vegyesnyelvű térségében 1870-1920 (Die Entstehung der Nationalitäten im gemischtsprachigen Raum Westungarn 1870-1920)

című német és magyar nyelvű előadására.

Időpont és helyszín: 2009. március 16. 12 óra, PTE BTK Történettudományi Intézet, Rókus u. 2. M. épület 204-es terem

2009. március 1., vasárnap

Történelem Szakest!


Kedves Mindenki!

Újra...
Történelem Szakest a Lépcsőházban! Ideje: 2009. március 25. (szerda)
Program később!

T.

2009. február 15., vasárnap

Programajánló

A PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék
meghívja Önt
2009. február 17-én 10 órakor

Gyáni Gábor
Történészdiszkurzusok Közép-Európáról Magyarországon
című előadására

Az előadás helye:
PTE BTK Rókus u. 2. M épület Fsz. PhD-gépterem.
p.

2009. február 12., csütörtök

Bécsi tanulmányi kirándulás programja

Időpont: 2009. április 4-5.
Ár: kb. 10.000 plusz belépők (alant)

Program:
Indulás: valószínűleg korai órákban az Uránvárosi TESCO parkolóbólv
Szállás: Vakáció Turistaszálló http://www.vakacio-vendeghazak.hu/vendeghaz.php?menu=3&lang=m

1. nap
Léka: vár, belépő: 4 EUR
Sopron: Bányászati Múzeum (belépő 400 Ft), Tűztorony, belváros (fakultatív városnézés)


2. nap
Bécs
- Belváros: Stephansdom, Kapucinus Kripta (fakultatív)
- Schönbrunn - Grand Tour: 40 terem megtekintése 50 perc alatt audioguide-dal; belépő: 11,40 EUR, utána szabad program

Hazaérkezés: késő esti órákban

A belépők alatt tehát ezt a hármat (11,40 EUR + 4 EUR + 400 Ft) értjük.

Az euro száguldása miatt az euroban megadott belépők árát euroban fogjuk kérni. Ez természetesen a szlovákiai útra is vonatkozik.

Van még kérdés? kirandulas.jelentkezes@gmail.com vagy torteneszceh@gmail.com
p.

Kedves Hallgatók!

Minden valószínűség szerint a tervezett négy úttal valamennyi jelentkező hallgatót el tudunk vinni kirándulni 2009 tavaszán, ám a létszámok egyenlőre sajnos aránytalanok, így a jelenlegi listákon változtatnunk kell. A szlovákiai és a bécsi útra jelen állás szerint 15, illetve 14 fővel többen várnak, mint amennyit a busz képes elvinni. Bagi Tanár Úr Baranya megyei kirándulására még 4 fő, míg Nagy Mariann Tanárnő, szervezés alatt álló, két napos (április 17-18.) budapesti túrájára 26 fő jelentkezhet még.

Első körben így arra kérnénk meg Benneteket, hogy azok, akik esetleg valamely társukkal, társaikkal együtt akarnak menni, jelentkezzenek át a még betöltetlen helyekre. Ez irányú döntéseteket a kirandulas.jelentkezes@gmail.com címen jelezzétek számunkra.

A kirándulásra való hely biztosításának egyik és leg inkább egyértelmű módja a hely lefoglalása az előleg befizetésével. Az így kialakuló sorrend szintén determináló.

Kérjük, vegyétek figyelembe a kérésünket, ugyanis túljelentkezés esetén a szervezőknek kell majd megszabni a kirándulók személyi összetételét.

Megértéseteket előre is köszönjük!

2009. január 27., kedd

Általános tudnivalók a tanulmányi kirándulásokhoz

1. A Történészcéh két kirándulást szervez a következő félévben:
A. 2009. március 12-15. szlovákiai vártúra, kb. 17.000 Ft plusz belépők
B. 2009. április 4-5. Léka-Sopron-Bécs, kb. 10.000 Ft plusz belépők
Részletes program a belépőkkel hamarosan.

2. A kirándulásokon csak azon hallgatók vehetnek részt, akik befizették a kirándulás költségeit. Aki felvette az ETR-ben a kurzust, illetve regisztráltatta magát Történészcéhnél és pontosította, melyik utat választja, az vállalja, hogy befizeti a részvételi díjat (a megadott időpontig) és részt vesz a kiránduláson. A kurzust csak ebben az esetben tekintik teljesítettnek. Ezenkívül a szorgalmi időszak végéig lekell adnotok egy rövid összefoglalót a kirándulásról.

3. Előnyben részesítjük azokat a hallgatókat, akik
A. a 2008/2009-es tanév tavaszi félévében végeznek és még nincs tanulmányi kirándulásuk (a kirándulás szükséges a diploma megszerzéséhez)
B. 2009. január 23-a előtt előjelentkezést tettek a kirandulas.jelentkezes@gmail.com címre.

4. Hamarosan e-malt kaptok Gőzsy Zoltántól, aki közli a tanulmányi krindulás teljesítésének további feltételeit. Ha ezek után bármilyen kérdésetek van, tanulmányi ügyekben (kurzus felvétele az ETR-ben, teljesítés, index-aláírás stb.) forduljatok Gőzsy Zoltánhoz. Amennyiben a kirándulás lebonyolításával kapcsolatban van kérdésetek (időpontok, kaja stb.) írjatok a torteneszceh@gmail.com vagy a kirandulas.jelentkezes@gmail.com címre.

5. A Történészcéh (sajnos) nem utazási iroda. A kirándulások nem mindig zökkenőmentesek, de eddig mindig jó hangulatúak voltak, reméljük ez később sem másként. Mindig szívesen fogadjuk az építő kritikát.

6. Az elmúlt években többször előfordult, hogy jó néhányan indulás előtt mondták le a részvételt. Mivel ez anyagi kockázattal jár, ezért a befizetett előleget nem adjuk vissza, csak abban az esetben, ha van jelentkező a várólistáról vagy az illető talál maga helyett valakit.

7. A Történészcéh hallgatói egyesület. Ez azt jelenti, hogy tagjai egyetemisták. Ugyanúgy van vizsgaidőszakunk, leadandóink miegymás. Ezért előfordul, hogy nem azonnal válaszolunk az e-mailben feltett kérdésekre, de gyakran ellenőrizzük a postaládánkat és minden levélre válaszolunk.

8. Az előbbi pontból adódóan portások sem vagyunk. A Történészcéh irodájának nincs ügyelete. Biztosan abban az időpontokban találtok ott minket, amelyek ki vannak írva az ajtóra. Ha kérdésetek van, írjatok e-mailt.

9. Nincs 9. pont, azt hiszem ennyi is elég volt.

Jó kirándulásokat Nekünk!
Petra


2009. január 3., szombat

Általános tudnivalók

A Történészcéh Egyesült 2006 tavaszán szervezte első tanulmányi kirándulását, azóta még nyolc alkalommal vettük nyakunkba szűkebb hazánkat és a környező országok némelyikét. Ha szeretnél velünk kirándulni, olvasd el ezt a néhány soros tájékoztatót.

1. A Történészcéh nem utazási iroda. Azért szervezünk kirándulásokat, hogy több lehetőségből tudjatok válogatni, s lehetőleg mindenki abban a félévben tudjon kirándulni, amikor szeretne. Mi ezt szabadidőnkben csináljuk, mert mi is szeretünk utazni, s nektek is hasznos. A tanulmányi kirándulások szervezése nem a Történészcéh Egyesület feladata, mi csak ajánlunk egy-két plusz lehetőséget nektek. Kérünk benneteket, ezt vegyétek figyelembe, ha velünk kirándultok.

2. Egyikünk sem hivatásos utazásszervező vagy idegenvezető. Ezért egy családias kirándulásra számítsatok, s arra, hogy bakik bizony mindig előfordulnak, hiszen sok helyen mi is először járunk.

3. A kirándulások meghirdetett ára a buszköltséget, szállást, (és ha van) az étkezést foglalja magában. Ezt minden esetben egyértelműen feltüntetjük a plakátokon is. A múzeumi és egyéb belépőket nem, mivel számos programhelyszín variál csoportos kedvezménnyel, diákjeggyel, amit nem tudunk minden esetben előre kiszámolni. (Higgyjétek el, még akkor sem, ha erről az adott helyszínnel előre egyeztetünk:) A belépők várható árát azonban szintén minden esetben időben közöljük.

4. A jelentkezés, pénzbefizetés és minden olyan egyéb adminisztráció, amelyhez személyes jelenlét szükséges az irodában lehetséges. Az iroda a Rókus utcai épület földszintjén, a kávéautomatától jobbra található. Az Egyesület tagjai egyetemisták, dolgozó emberek, ezért ne számítsatok rá, hogy a nap minden szakában lesz ott valaki. Az ügyelet rendjét kiírjuk az ajtóra és látható a blogon is. Ha mégis előfordul, hogy ügyeleti időben nincs senki az irodában (a mi fejünkre is eshetnek téglák), akkor ezt a számot hívjátok: 30/566-2652 (Petra), és szépen elnézést kérek majd:) Ha az ügyeleti idő mégsem jó, írjatok a kirandulas.jelentkezes@gmail.com címre, és egyeztetünk időpontot.

5. Minden egyéb kérdés a kirándulásokkal kapcsolatban: kirandulas.jelentkezes@gmail.com

Mindenkinek kellemes utat kívánunk!